|
Ideiglenes felvételi jegyzék
Kedves Felvételizők! Tisztelt Szülők!
Intézményünk szakközépiskolai képzéseire 4 szakmacsoportba - szakmacsoportonként 1-1 harmincöt (35) fős osztályba, valamint szakiskolai képzéseire 2 szakmacsoportba fogadta a jelentkezéseket.
Tájékoztatásul közöljük, ha valaki egy-egy tanulmányi területen belül nem az első részben találja meg a saját sorszámát, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem nyer felvételt, hisz előtte olyan diákok is szerepelhetnek, akik már egy másik osztályba, vagy másik iskolába nyertek felvételt.
Kizárólag az elutasított tanulók felirat alatt szereplő tanulók számára jelent a jelentkezés adott területre történő elutasítást.
Megjegyezzük, egyetlen iskola sem kap arról hivatalos értesítést, hogy a ki hányadik helyen jelölte meg az adott intézményt. Az ideiglenes felvételi rangsor a megfelelő tagozatkódra kattintva tekinthető meg:
Szakközépiskola
11-es tagozatkód - (kiegészült) élelmiszeripari szakmacsoport - sütő-cukrász technikus
12-es tagozatkód - műszaki szeakmacsoport - élelmiszeripari gépésztechnikus
13-as tagozatkód - környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakmacsoport - környezetvédelmi méréstechnikus
14-es tagozatkód - kereskedelem-marketing szakmacsoport - nyelvi előkészítő - angol
15-ös tagozatkód - kereskedelem-marketing szakmacsoport - nyelvi előkésíztő - német
Szakiskola
21-es tagozatkód - mezőgazdasági szakmacsoport - dísznövénykertész
22-es tagozatkód - élelmiszeripari szakmacsoport - pék, pék-cukrász
23-as tagozatkód - élelmiszeripari szakmacsoprot - tartósítóipari termékgyártó TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA Teljes versenykiírás letöltése A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium a „Hagyományok, Ízek – Régiók – program” céljának megfelelően a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Agrárkamara anyagi és szakmai támogatásával 2011/2012. tanévben, 2012. április 13-14-én rendezi meg a tízedik Országos Tudományos Diákkonferenciát szakközépiskolás és szakiskolás diákok számára.
Versenydolgozatokat az alábbi témákban várunk:
1. Tájjellegű ételek: Hagyományőrzés, hagyományok modern formában, hogyan visszük hagyományainkat az európai unióba, elfelejtett ételmegőrzési hagyományok, sütés-főzés a szabadban, élelmiszeripari emlékeink, régi eszközök és mai utódaik, népszokások az élelmiszerkészítésben. 2. Környezetvédelem, élelmiszerbiztonság az élelmiszeriparban Élelmiszereink csomagolása a XXI. században, környezetvédelem az élelmiszeriparban, az egészséges táplálkozási igények kielégítése az élelmiszer-előállításban, adalékanyagok az élelmiszeriparban, az élelmiszerek jelölésének jogharmonizációja, tudatformálás az élelmiszeriparban, élelmiszer-előállításunk az EU csatlakozás szemszögéből. 3. Környezetünk élelmiszeripari nevezetességei, épületei, élelmiszert előállító dinasztiák Régi élelmiszeripari üzemeink, iskolánk története, élelmiszeripari dinasztiák bemutatása, az agrárium híres szülöttei, élelmiszeripari emlékeink, műemlékeink.
A dolgozat tartalmi és formai követelményei
A szakdolgozatokkal együtt kérjük, küldjék meg a dolgozat előadásához szükséges eszközigényeiket. A szakdolgozatokat az iskola címére kérjük postázni! A kérdések megválaszolásához telefonon és e-mailen is állunk rendelkezésükre. A konferenciára a távolabbról érkezők számára iskolánk kollégiumában térítés ellenében szállást és étkezést tudunk biztosítani. Szállás és étkezés igényét az iskolák a dolgozatok megküldésével egy időben jelezzék a weboldalról letölthető nyomtatvány kitöltésével. Szállásigénylő lap letöltése A versenyért felelős vezető: Bakó Kálmán igh.
A verseny lebonyolítását segítő pedagógus: Turi Tibor
Elérhetőség: 2750 Nagykőrös Ceglédi út 24. 53/351-922; 53/550-143 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|






















