A hét végén szép sikerrel tértek haza Budapestről a Toldi iskola Utazás és Turizmust tanuló diákjai. A Flamenco Hotelban megrendezett versenyt megnyerték, és ők képviselik Magyarországot november végén a Francia Riviéra fővárosában megrendezendő nemzetközi versenyen. Az Iskolafejlesztési Alapítvány és a GTTP Research Award minden évben pályázatot hirdet az Utazás & Turizmus Programban résztvevő tanulócsoportok számára nemzetközi szponzorok támogatásával. Ezt a tantárgyat tíz országban tanítják, mindenhol ugyanolyan pályázatok jelennek meg- évről évre más témákkal. Idén "Sustainable Adventure Tourism" – azaz "Fenntartható kalandturizmus" volt a téma. A toldis csapat High-tech kalandok a Mátrában címmel készítette el győztes dolgozatát.

 

Toldi Nizza

A fejlett technika felhasználása a kalandturizmusban minden évszakban lehetséges. Erre jó példa az a vállalkozás, mely több helyszínen, így a Mátrában is azzal válik izgalmassá, hogy a résztvevőket kimozdítja a kényelmi zónájukból. A hegyek közt olyan extrémnek tűnő lehetőségeket kínálnak, melyek mégis megőrzik a táj értékeit. A mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisának elért eredményeit vizsgálták turisztikai- és marketing szempontból a csapat tagjai: Bujáki Barbara, Emődi Beáta, Búza Levente, Hüll Richárd és Tháler Szilárd. Mindnyájan a 13. a osztály tanulói, érettségi előtt állnak. Felkészítő tanáruk: Bakóné Drexler Ilona.

A kiírás szerint csak két tanuló utazhat, nekik el kell készíteniük dolgozatukat, valamint a prezentációt is angolul. A nemzetközi konferencia nyelve ugyanis az angol. De az itthon maradók is sok élménnyel gazdagodtak. Meglátogatták korábban a magyarországi helyszínt, kipróbálták a segwayt, a frizbi golfot, de a pesti program, az Aquaworld szintén tetszett mindenkinek.

Az iskolában minden évben kb. 20- 30 diák vállalja a kötelező tanórán felüli kétéves tantárgy tanulását. Sok élményteli kirándulás, siker jelzi, hogy érdemes UT-s diáknak lenni.

Bakóné Drexler Ilona (felkészítő tanár)

header bg Nfsz Logo logo sulinet Uj Mo Uj Szechenyi Terv Logo Kis Eu Logo Nfu Logo Esza Logo Aszih Logo Small Bethlen Korm Logo