Nem volt könnyű…ám nagy élmény

A 10. D osztály november 7-én Kecskemétre ment gyárlátogatásra a Mercedes gyárba. Nem volt könnyű a szervezés, mert már az előző tanév végén kellett foglalni az időpontot. Akkor még sem órarend, sem osztálylétszám…

Csak sikerült a kirándulás, és rengeteg érdekeset láthattunk. Mivel az csoport kétharmada gépész szakmát tanul, ezért kicsit „szakmai szemmel” nézték a gépeket, a munkafolyamatokat. (Az analitikusok inkább a jó kocsikat bámulták.) Mi fogta meg őket? A szervezettség fantasztikus volt, mindenre jutott idő kényelmesen, ha kiértünk az egyik gyáregységből, már várt egy busz, hogy továbbvigyen minket. Szakszerű vezetést kaptunk- sok technikai eszközzel.

Először a látogatóközpontban filmeket néztünk a cégóriásról, majd a kecskeméti gyár építéséről, átadásáról. 2008. június 17-én született döntés a gyár megépítéséről, 2009 októberében megtörtént az alapkőletétel, és 2011 októberében már minden épület elkészült. Aztán gyalog megnéztük az irodák épületét, egy makett pedig a tájékozódásban segített: mi hol helyezkedik el, merre fogunk járni. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában az autógyártás folyamatának teljes láncolata megvalósul: a présüzemtől kezdve a karosszériaüzemen és felületkezelő üzemen keresztül egészen az összeszerelő üzemig. A présüzem feladata az, hogy fémlemezekből, illetve tekercsekből a lehető legjobb minőségben állítsák elő a szükséges karosszéria elemeket, amelyeket a karosszériaüzem felé továbbítanak. Itt illesztik össze az elemekből a karosszériákat. A fényező üzem munkáját csak videón nézhettük meg. Megtudtuk, hogy teljes kihasználtság estén összesen 510 lefestett és fényezetlen karosszéria tárolható itt. Kecskeméten a Mercedes-Benz, ill. a Daimler konszern legmodernebb fényező üzemét építették meg. Számunkra a legérdekesebb az összeszerelő üzem volt. Nagyon ritkán rendel két vevő ugyanolyan felszereltségű autót. Szinte korlátlan a felszereltség kombinálhatósága. Ez tehát azt jelenti, hogy minden Mercedes-Benz autó egyedi. A többi gyártóüzemmel ellentétben az összeszerelő üzemben nem nagy gépekkel vagy robotokkal rakják össze az autót, hanem 98%-ban kézzel. Az összeszerelő üzemben az autó egy szalagon megy végig 152 munkaállomáson keresztül. Ez a közel 900 méter hosszú szalag 8 szalagra osztható, a végén elmegy minden autó az esőztető kabinba, a hosszú esőztető alagútban megvizsgálják a tömítettséget. Az ún. „End-of-line“ területen még egy utolsó ellenőrzés következik, mindent dokumentálnak, és megtörténik a végátvétel. Így 2 percenként gurul le a szalagról egy B- osztály vagy egy CLA.

Mercigyar 2016

kmaszc logo Nfsz Logo logo sulinet Uj Mo Uj Szechenyi Terv Logo Kis Eu Logo pmkik logo nak logo emmi logo itm logo