A XXV. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny eredménye:

Az eredmények szűrhető Excel táblázata

 

Iskolánk csapatának helyezései

Egyéni oklevél I.

Egyéni oklevél II.

Gyakorlati csapat oklevél I.

Összesített csapat oklevél II.

 

Az akarat diadala

Beszámoló a 2018-as pneumatika verseny döntőjéről

pneu 2018 sracokA tavalyi kudarcunk után megígértük tanár úrnak, hogy nem csak az alap célul kitűzött gyakorlati első helyet fogjuk elhozni, hanem minden díjazott kategóriából hozunk helyezést, valamint az arany fokozatú felkészítő címet.

A felkészülést ezek alapján kezdtük el. Hivatalosan hetente három órában tanuljuk a pneumatikát, de a versenyhez ezt kevésnek tartottuk, így a szabad időnkben is jöttünk gyakorolni. Egyre nehezebb és összetettebb feladatokat csináltunk, ezeket tanár úr állította össze nekünk. Több házi versenyt is tartottunk, egyéni és csapat szinten, ösztönözve ezzel egymást a minél gyorsabb és pontosabb feladatmegoldásra.

Az elődöntőre februárban került sor, a gyakorlati feladatokat megoldottunk és az elméleti feladatsort kitöltöttük. Izgatottan vártuk az eredményt. Mikor megérkezett, örömmel fogadtuk a hírt, hogy negyedikként kerültünk a döntőbe.

A bíztató eredmény után elszántabban csináltuk a különböző feladatokat.

2018. április 12-14 között Szegeden került megrendezésre a XXV. Jubileumi Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny.

12-én, csütörtökön indultunk a verseny helyszínre. Megérkezés után egy előadást hallgattunk. Ezt követte az ünnepélyes megnyitó, mindenkit szeretettel köszöntöttek, bemutatták a rendező iskolát és a zsűri tagjait. Az ünnepség után egy közeli étteremben láttak vendégül mindenkit. A késői érkezés miatt csak a vacsorát követően tudtuk berendezni a gyakorlati helyet. A szállás elfoglalására este, a Tisza Sport Hotelban került sor. Izgatottan vártuk a másnapi versenyt.

A verseny reggel nyolc órakor kezdődött, megreggeliztünk és elindultunk a helyszínre. Gyakorlattal kezdtünk, ami számunkra kedvező volt. Két óra állt rendelkezésünkre megoldani a feladatokat. Másfél óra alatt végeztünk az összes feladattal, - de mivel mi egy kisebb külön teremben kaptunk helyet és ebben a csoportban egyedül voltunk bent - így nem tudtunk következtetni arra, hogy más végzett-e már előttünk. A gyakorlati rész második felében a hibadiagnosztika kapott szerepet, sikeresen megoldottuk a zsűri által „okozott” hibákat.

Ezek után a három órás írásbeli feladatsorral kellett megbirkóznunk. Amíg mi a versennyel voltunk elfoglalva, a kísérő tanárokat városnéző kirándulásra vitték.

A verseny után a diákoknak tervezett program nem volt, szabadon tölthettük el az időnket, bebarangoltuk a várost.

Másnap következett az eredményhirdetés, ahol izgultunk a végeredmény miatt.

Bakó Kálmán tanár úrnak tett tavalyi ígéretünket sikerült betartani. Egyéni első-második, gyakorlat első és összetett második helyezéseket sikerült elérnünk.

Külön örömünkre tanár úr kapta az arany fokozatú felkészítő tanár díjat.

A felkészülések során és a versenyen nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatását.

Köszönjük a felkészítést és sok sikert kívánunk a következő versenyzőknek. Higgyétek el, megéri gyakorolni!

Nagykőrös, 2018. 04.14.

Kis-Prumik Attila, Kottes Roland
Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
14/d élelmiszeripari gépésztechnikus tanulók

header bg Nfsz Logo logo sulinet Uj Mo Uj Szechenyi Terv Logo Kis Eu Logo Nfu Logo Esza Logo Aszih Logo Small Bethlen Korm Logo